„ SZÉPSÉGET AZ IGAZSÁGÉRT, IGAZSÁGOT A SZÉPSÉGÉRT”
Munkám esztétikai-, filozófiai
fogalmak kibontásával foglalkozik: a tökéletesség érzéki megismerésén keresztül
mutatja be világunk határtalanságát, emberi létezésünk határoltságát. Az
installációban megjelenő különféle anyagok szimbolikai rendszerén keresztül
többféle módon értelmezhető a mű olvasata.
Kezdő akkord a víz, mint
elválasztó-egyesítő princípium, az öröklétező ősegység az élet, a teremtés
kifejezője, a lélek határtalanságának megtestesítője. Ellentéteként a stabilitás,
az állandóság fogalmaként a kő, mint alapelem az élettelen világ képe; mely
egyben a folytonos, örök reménytelenségre ítélt küzdelmünket jelképezi
(Sziszüphosz története). Az állandósághoz kapcsolható szabályos kristályokból
felépülő só, a lélek, az Isten-ember szövetség jeleként a tudás, a bölcsesség
szimbóluma; míg a kőzetek elaprózódásából keletkező homok, mint tisztító anyag
az idő múlékonyságát, a létezés mulandóságát jelzi. A föld, mint ősanyag magában hordja a
megújulás lehetőségét, az anyaföldhöz való visszatérés újjászületésünk ígérete
is lehet. Vére a bor, az igazság szimbólumaként jelképezi az emberivel
láthatatlanul összekeveredő isteni természet összeolvadását, egységét.
Világunk mozgató és építő elemként a szén –életerő-szimbólum,
e spirituális megtisztulás kifejezője; míg az emberi sors, az alázatosság
jeleként a zöldellő fű már az egyéni létben is megnyilvánuló kozmikus
törvényszerűségek szimbóluma. Az élet-halál kapcsolat kifejezőjeként teljesség
szimbólum a rózsa, a szépség és vágy attribútuma. E fogalomkörhöz kapcsolva
méltósággal és gőggel kiegészülve a páva már az emberi természet hiúságára
utal; örök-élet szimbolikája pedig kapcsolatba hozható a babér szellemi
dicsőségével, melynek koszorúja már világunk legfőbb mozgatójaként említett
haszonszerző gondolkodásunk fejét ékesíti. A pénz alattomos működése az élet
megvásárolhatóságát is magagában rejti, jelezvén ezzel pusztulásunk ígéretét.
Sorsunk jelképeként megjelenő rendező elv, a Moirák fonala már a végzet
szimbolikájához köthető. A záró/éppen nyitó anyagként megjelenő hamu, mint a
létet megelőző holt anyag pedig már egy új kezdet lehetőségét hivatott
kifejezni.
